Castrum Boldua


A Úr 2007. évének március havában nyitotta meg kapuit Boldogkő Várának több száz éves falai között a Castrum Boldua középkori étterem. Nevét a vár az első írásban megemlített elnevezése után kapta a XIII. századból, melynek hangulatát igyekszik minél korhűbben visszaadni.

Az országban egyedülálló módon az étterem szerves része Boldogkő várának, az egykor – a kurucok által kézzel kivájt – istálló funkciót betöltő alagút falai között lett kialakítva. Ez az alagút egy meredek folyosó által közvetlen összeköttetésben áll a várral, így a látogatók az ódon falak elhagyása nélkül indulhatnak éhségük csillapítására.

Egy falatnyi középkor

IV. Béla magyar királyunk korát idéző belsővel, a falakon fegyverekkel és a vár történelmében szerepet játszó családok címerével díszített pajzsokkal, korhű zenével igyekszik a kedves vendégeket a középkorba repíteni, még ha csak egy lakoma erejéig is.

A 120 fő befogadóképességű belső térhez nem mindennapi panorámával megáldott terasz tartozik, ahonnan nap, mint nap megcsodálható a festői szépségű naplemente. A több mint 300 m2 –es vendégtérben működő látványkonyha található szabadtűzi rostonsütővel és használatban lévő kemencével.

Az étterembe látogatóknak ételükre való várakozás közben lehetőségük van kipróbálni az egyes fegyvereket és pajzsokat. Minden betérő vendég felöltőt kap, hogy minél inkább középkori hangulatban érezhesse magát, s maradandó élményekkel gazdagodva távozzon Boldogkő várából, a Castrum Boldua étteremből.

Kínálatunk


Az étlap letöltése egyenlőre nem elérhető!

Galéria


Nézzen körül éttermünkben!


Az étterem virtuális bejárásához kattintson a lejátszás gombra!


Online asztalfoglalás


Elérhetőségek


Információk és asztalfoglalás

+36 70 410 6115

+36 70 369 0638

+36 70 410 7627

Asztalfoglalás online 12 főig lehetséget, azon felüli foglaláshoz telefonon lehet érdeklődni minden nap 9 és 19 óra között!

Hétvégén és ünnepnapokon valamint nyitvatartástól eltérő időre és estére asztalfoglalás szükséges.

Nyitvatartás

További információk

Cím:
3885 Boldogkőváralja, Boldogkői vár
GPS:
48.34588530904632,21.233392751015117
Útvonaltervezés

Fizetési lehetőségek:
• Bankkártya
• Szép kártya(OTP,MKB Bank)
• Erzsébet utalvány