Castrum Boldua – Egy falatnyi középkor

A Úr 2007. évének március havában nyitotta meg kapuit Boldogkő Várának több száz éves falai között a Castrum Boldua középkori étterem. Nevét a vár az első írásban megemlített elnevezése után kapta a XIII. századból, melynek hangulatát igyekszik minél korhűbben visszaadni.

Az országban egyedülálló módon az étterem szerves része Boldogkő várának, az egykor – a kurucok által kézzel kivájt – istálló funkciót betöltő alagút falai között lett kialakítva. Ez az alagút egy meredek folyosó által közvetlen összeköttetésben áll a várral, így a látogatók az ódon falak elhagyása nélkül indulhatnak éhségük csillapítására.

Iv. Béla magyar királyunk korát idéző belsővel, a falakon fegyverekkel és a vár történelmében szerepet játszó családok címerével díszített pajzsokkal, korhű zenével igyekszik a kedves vendégeket a középkorba repíteni, még ha csak egy lakoma erejéig is.

A 120 fő befogadóképességű belső térhez nem mindennapi panorámával megáldott terasz tartozik, ahonnan nap, mint nap megcsodálható a festői szépségű naplemente. A több mint 300 m2 –es vendégtérben működő látványkonyha található szabadtűzi rostonsütővel és használatban lévő kemencével.

A kódexre emlékeztető, olvasmányos étlap kínálatában hosszas kutatómunka útján összeállított ételek szerepelnek a magyar középkori hagyományok szerint elkészítve az akkor használt alapanyagokból, a régmúlt ízlésvilágának megfelelő fűszerezéssel. Ezekhez a –javarészt – húsételekhez az akkoriban közkedvelt köretek párosulnak, mint például köles esetleg hajdina, s a kedves vendég igazán elődeink helyében érezheti magát, megízlelve a savanyú vetrecét vagy a nyárson sült egész nyulat. Desszertek terén is kuriózumnak számít a joghurtos gersliből és mézes magvakból, gyümölcsökből álló „Kinga hercegnő kedvence”. Szintén különlegessé teszi az éttermet, hogy a középkori szokásokhoz híven fogyasztják el vendégeink az étküket.

Az étterembe látogatóknak ételükre való várakozás közben lehetőségük van kipróbálni az egyes fegyvereket és pajzsokat. Minden betérő vendég felöltőt kap, hogy minél inkább középkori hangulatban érezhesse magát, s maradandó élményekkel gazdagodva távozzon Boldogkő várából, a Castrum Boldua étteremből.

 

Információk

Nyitvatartás

Január, Február, Március, November, December
Csütörtöktől vasárnapig: 11.30 - 18.00
Április, Október
Szerdától vasárnapig: 11.30 - 19.00
Május, Szeptember
Keddtől vasárnapig: 11.30 - 19.00
Június, Július, Augusztus
Hétfőtől vasárnapig: 11.30 - 20.00

Elérhetőség

Információ és asztalfoglalás:

+36 70 410 6115

+36 70 369 0638

 

További inrofmációk

• Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy éttermünkben a számla végösszegéhez 10 % szervízdíjat számolunk fel.

• Az ételek frissen készülnek és elfogyhatnak!

• Éttermünkben kézzel és fakanállal történik az étkezés

• Hétvégén és ünnepnapokon valamint nyitvatartásitól eltérő időre és estére asztalfoglalás szükséges.

Galéria

  • 01
  • 30
  • 29
  • 28
  • 27
  • 26
  • 25
  • 24
  • 23
  • 22
  • 21
  • 20
  • 19
  • 18
  • 17
  • 16
  • 15
  • 14
  • 13
  • 12
  • 11
  • 10
  • 09
  • 08
  • 07
  • 06
  • 05
  • 04
  • 03
  • 02
  • 35
  • 36
  • 37
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 34
  • 33
  • 32
  • 31

Étlap

Letölthető változat: Étlap (docx formátum)

Levesek

Desszertek

Saláták

Mártások

Főételek

Üdítők

Söritalok

Borok

Pálinkák